Udvarácz Milán honlapja !!!
Udvarácz Milán honlapja !!!
Menü
 
Aláírás
 
Milán
 
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : László Csaba: Udvarácz kezd a minszkiek ellen

László Csaba: Udvarácz kezd a minszkiek ellen

www.ftc.hu  2005.07.13. 17:18

A fehérorosz MTZ Ripo Minszk elleni csütörtöki UEFA Kupa-selejtez?nket megel?z? sajtótájékoztatón László Csaba bejelentette, hogy Udvarácz Milán áll majd a kapuba.

Vezet?edz?nk a döntést azzal indokolta, hogy Kemenes Szabolcs még egyetlen feln?tt tétmérk?zésen sem védett, ezért inkább a rutinos Udvarácz kezd a minszkiek ellen. Ugyanakkor hozzátette, hogy a ferencvárosi szurkolók még sokszor láthatják majd Kemenest a kapuban.
- Tudom, hogy az interneten is úgy szavaztak szurkolóink, hogy Kemenes kezdjen, de ezt túl kockázatosnak éreztem. A felkészülésünk a mérk?zésre nem volt ideálisnak mondható, hiszen gyakorlatilag ma állt össze véglegesen az UEFA Kupa-keretünk, ugyanakkor annak nagyon örülök, hogy Balog Zoltán és Rósa Dénes elfogadta a Ferencváros ajánlatát, velük jelent?sen er?södtünk és a taktikai variációk száma is n?tt.
A kezd?csapatot László Csaba nem árulta el, de mint mondta, több fiatal is lehet?séget kap majd.
- Nagyon remélem, hogy fiataljaink nem azzal foglalkoznak majd, hogy életük els? UEFA Kupa-meccsére készülnek, hanem kihozzák magukból a maximumot. A kapuban Udvarácz Milán kezd, a védelem közepén Tímár és Budovinszky szerepelnek majd, míg a csatársorban várhatóan Bajevski és Laczkó lépnek pályára. A többieken még gondolkodom, de valószín?leg kezd? lesz Balog, Rósa és T?zsér is. A felállásunk függ majd az ellenfél taktikájától is.
A mai nap során az UEFA Balog és Rósa mellett elfogadta Keller József nevezését is.
- Keller hozzáállásával és edzésmunkájával maximálisan elégedett vagyok. Természetesen Józsi már közel 40 éves és az id? múlásával az ember nem lesz gyorsabb, valószín?leg nem lesz alapember a csapatban, de azt jó tudni, hogy ha nagy bajban leszünk a bal oldalon, akkor egy-egy meccsen bármikor számíthatunk rá.
Csütörtöki ellenfelünk jelenleg a negyedik helyen áll a fehérorosz bajnokságban. Az MTZ Ripo Minszk gyengén kezdte a bajnokságot, hiszen az 5. forduló után az utolsó helyen állt, az azt követ? hét találkozón azonban 18 pontot szerzett, utolsó három tétmeccsén 11 gólt l?tt. A minszkiek legeredményesebb játékosa Artyom Koncevoj, aki nyolc találattal vezeti a góllöv?listát.
- A minszkiek legutóbbi két bajnokiját láttam videóról. Nagyon szervezetten, fegyelmezetten játszó csapat, Koncevoj nev? csatáruk tank módjára tör el?re, szinte átgázol az ellenfél védelmén. Ellenfelünknek a védelme viszont sebezhet?nke t?nik, f?leg a két középs? véd? jön könnyen zavarba. Két mérk?zésen kell kiharcolni a továbbjutást, arra számítok, hogy nem szerzünk behozhatatlan el?nyt, az viszont jogos elvárás, hogy jó eredményt érjünk el itthon és a párharc végén mi jussunk tovább. Ha kapott gól nélkül nyerünk, akkor már nem fogunk rossz eredményt elérni. Szezonzárás Fradi a BL-ben A futball veszélyei Bajnokcsapat További galériák Heti els? Heti második Heti harmadik Heti negyedik Heti ötödik Statisztikák FTC.hu focis játék! 60x90 perc Fiatalos hírek

 
Milán és lányai:)
 
Egyéb linkek
 
:)
 
Írj nekem !!
Ha bármilyen kérdésed, észrevételed van az oldallal kapcsolatban, írj !!!

fradista20@citromail.hu
 
Ennyien kattoltatok ide
Indulás: 2005-07-06
 
Milán kesztyűje:)
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre